Hogyan épül fel a gyerekek immunrendszere?

A legkisebbek immunvédelme

Az eskü

Az immunrendszerünk a szervezetünkvédelmezője , hadserege és titkosszolgálata is egyben. A születésünkkor letett „immuneskü” szerint legfontosabb küldetése, hogy felderítse és ártalmatlanítsa a testben ólálkodó betolakodókat. A gyerekek immunrendszere kezdetlegesebb, több időre van szüksége, hogy legyőzze a kórokozókat. Ezért fontos, hogy mi jó példákat mutassunk neki (pl.: sportoljunk, étkezzünk egészségesen) és adjunk időt, hogy kifejlődjön az immunrendszerük.1

A kiképzés 

A gyermekek immunrendszerének sok „küldetésre” van szüksége, hogy kiismerje a vírusokat és megtanuljon védekezni ellenük. Ezért van az, hogy amíg a felnőttek évente átlagosan 2-4, a gyerekek akár 6-8 betegségen is áteshetnek.2 De nyugi, kamaszkoruk kezdetére már legalább annyira ellenállók lesznek a fertőzésekre, mint a szülői intelmekre (bocsi).

Óvjuk őket a féltésünktől

Persze szemünk fényét a széltől is megvédenénk, de ezzel a hozzáállással többet árthatunk egészségének, mint gondolnánk. Az immunrendszer felvértezésének egyetlen módja van: ha a szervezet maga győzheti le a baktériumokat és vírusokat. Szóval hagyjuk a kicsiket nyugodtan a földön hemperegni!

Rázós időszakok

Kezdjük a jó hírrel: nyáron van a legnagyobb esély arra, hogy megússza betegség nélkül a csemeténk. A rossz hír? A maradék három évszak. Azon kívül, hogy télen és tavasszal sokkal jobban kell figyelnünk a megfelelő immunerősítésre – amihez támaszt nyújthat D-vitamin is* –, mégis a legnagyobb mumus az ősz. Ugyanis ekkor találkozik újra a gyermekünk az ovis vagy iskolás barátokkal. Szóval a legjobb, ha a kicsid immunrendszere már a „békésebb hónapokban” is megkapja a segítséget, hogy felkészüljön a rázós időszakokra.

Erősítést kérek

Na de mégis, hogyan tudjuk szülőként erősíteni a gyerekek immunrendszerét? Erre van pár nagyon hasznos tanácsunk! Először is, biztosítsunk neki egészséges, kiegyensúlyozott étrendet vitamindús táplálékokkal és figyeljünk arra, hogy mennyi folyadékot iszik. Ezen felül elegendő alvásra is szüksége van az ifjú szervezetnek. Végül pedig a sportolás, vagy valamilyen egyéb egészséges mozgásforma is támogatja az immunrendszerüket.1

Egy gigantikusan kicsi bajtárs

És hogyan segítik a fentiekben a zöldfülűeket az Actimelben rejlő vitaminok? A D-vitamin „rendet tart”: támogatja az immunrendszerük normál működését. Továbbá szükség van rá a csontjaik megfelelő növekedéséhez és fejlődéséhez is.

Szóval mégse működik másképp a gyerek?

Igazából a gyerekek immunrendszere a felnőttek lekicsinyített és fejletlenebb változata. Ha odafigyelünk a jelzésekre és a mindennapos immunerősítésre, akkor mindent megtettünk, hogy az immunvédelmük erős legyen. De ha még egy palack Actimellel is kezdhetik a napjukat**, akkor még két fontos vitaminnal (D- és B6-vitamin) is támogatjuk vitamin bevitelüket *

Olvass tovább

Actimel, az aktív életmód összetevője

9+1 tipp, amit az immunrendszered bírni fog!

Mihez kezdenénk vitaminok nélkül?

[1]David C.Nieman, Laurel M.Wentz: The compelling link between physical
activity and the body’s defense system (https://www.sciencedirect.com/science/article/pii/S2095254618301005)

[2]Diane E Pappas, MD, JD: Patient education: The common cold in children (Beyond the Basics) (https://www.uptodate.com/contents/the-common-cold-in-children-beyond-the-basics)

(*Minden palack Actimel és Actimel Actikids B6- és D-vitamin forrás. A D-vitamin hozzájárul a gyermekek immunrendszerének normál működéséhez. A kiegyensúlyozott változatos étrend és egészséges életmód részeként fogyasztandó .)

**Az Actimel fogyasztása 3 éves kortól ajánlott.

Adatvédelmi beállítások

Feltétlenül szükséges cookie-k
Ezek a cookie-k nélkülözhetetlenek a honlap működéséhez, ezért nem lehet kikapcsolni őket. Jellemzően csak valamely szolgáltatás-igénylésnek minősülő felhasználói akcióra válaszul kerülnek beállításra (adatvédelmi igények beállítása, bejelentkezés, nyomtatványok kitöltése, stb.). Böngészője megfelelő beállításával letilthatja ezeket a cookie-kat, vagy figyelmeztetést kérhet használatuk esetén, ugyanakkor ez esetben az oldal bizonyos részei nem fognak működni.
Analitikus cookie-k
Lehetővé teszik számunkra a látogatások számának, valamint a forgalom forrásainak rögzítését, így a honlapunk teljesítményének mérését és javítását. Megtudjuk belőlük, hogy mely oldalak a leginkább, és melyek a legkevésbé népszerűek, továbbá hogy miként mozognak a látogatók a honlapunkon. Ha nem engedélyezi ezen cookie-k használatát, nem tudjuk majd, hogy mikor járt a honlapunkon, és a honlap teljesítményét sem tudjuk ellenőrizni.
Személyre szabást lehetővé tevő cookie-k
Ezek a cookie-k jobb és személyre szabottabb működést tesznek lehetővé. Vagy mi állítjuk be őket vagy azok a harmadik felek, akiknek a szolgáltatásaival kiegészül az oldalunk. Amennyiben nem engedélyezi ezeket a cookie-kat, elképzelhető, hogy nem működnek majd megfelelően az adott szolgáltatások.
Célzott tartalmak megjelenítésére szolgáló cookie-k
Ezeket a cookie-kat reklámozással foglalkozó partnereink állíthatják be a honlapunkon keresztül azzal a céllal, hogy felmerjék a felhasználó érdeklődési körét, majd más honlapokon őt érdeklő reklámokat jeleníthessenek meg a számára. Nem tárolnak közvetlenül személyes adatokat, hanem a felhasználó böngészőjének és az internetre csatlakozó eszközének egyedi azonosítására hagyatkoznak. Amennyiben nem engedélyezi ezen cookie-k használatát, a megjelenő reklámok kevésbé lesznek az érdeklődési köréhez szabottak.
Az Actimel a honlapon cookie-kat használ. Amennyiben hozzájárul használatukhoz, ezek segítségével mérjük és elemezzük a honlap használatát (analitikus cookie-k), igyekszünk azt az érdeklődési köreihez igazítani (személyre szabást segítő cookie-k), valamint az ön számára releváns reklámokat és információkat megjeleníteni (célzott tartalmak megjelenítésére szolgáló cookie-k). További információkkal a cookie-kal kapcsolatos nyilatkozatban.